Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

"Egy életem van. Úgy szeretném alakítani a sorsom, ahogy nekem tetszik, nem pedig úgy, ahogy elvárják tőlem. Meg akarom élni az életem minden apró pillanatát, a lehetőségeimet, a fiatalságomat, de legfőképpen a szabadságomat."

Vivien Moss A szabad akarat játéka

Ha nem tudsz róla nem fáj...

2017. augusztus 24. - Vivien Moss

ke_pernyo_foto_2017-08-24_19_34_51.pngHát milyen világban élünk?

 

Milyen világ az, amelyben egy sokak által ismert és követett celeb szexuálpszichológusnő azt vallja, hogy ha megcsalják nem akar tudni róla? Nem azt kéne megtanítsa az embereknek, hogy a kapcsolat alapja az egymás iránti tisztelet, melynek szerves része az őszinteség?

Azt hiszem hogy nagy hiba van az emberek fejében. Valami nagyon félrecsúszott. Mit is várunk el a gyermekeinktől? Hogy ne hazudjanak nekünk. Ezzel szemben mi pedig hazudozunk? Sőt, nem csak hogy hazudozunk, hanem a párunkat is hazugságba kényszerítjük. A kapcsolatok egyre gyakrabban mennek tönkre, mégis azt hivatkozza a fent említett hölgyemény, hogy ha nyitott a kapcsolat akkor mindegyik tönkremegy, legalábbis a tapasztalata szerint. Hát nem tudom, én nem egy működőt ismerek, akiknek pedig pont emiatt működik. Azért, mert nem a hazugságot választották. Vágyaink vannak, aki azt mondja, hogy neki soha nem is voltak, az tegye a szívére a kezét, és válaszolja meg újra, legalább önmagának, csendben és őszintén.

És ha Hugh Jackman/Carmen Electra mosolyogna hívogatólag a szomszéd szobából? Akkor sem mennél be hozzá?

Ha nem tud róla nem fáj? Ennél nagyobb baromság nem létezik. Akkor is fáj, mert előbb utóbb úgyis kiderül. Vagy azért mert a belépő harmadik féllel szembeni érzéseink miatt elveszítjük a racionális kontrollt, vagy csak simán mert jön a lebukás pillanata. Ne áltasd magad, úgyis eljön. Melyik oldalon szeretnél ülni? Csaló vagy megcsalt? Elárulom, egyik sem jó. Azt hiszed aki csal annak sosem fáj?

Én a harmadik székben szeretnék ülni, abban, ahol őszintén beszélhetek azzal, aki nekem fontos. Bármilyen témáról, a vágyaimról is. Nem akarom őt becsapni.

A kisördög mindenkiben benne van. Te elég erős vagy hogy nemet mondj? Vajon ő is? Higgy benne, és dugd homokba a fejedet, de ez akkor is létezik, és amikor egyszer egy kávé mellett a párod bejelenti, hogy elköltözik, mert beleszeretett valakibe –őszintén kívánom, hogy soha ne kerülj ilyen helyzetbe- akkor majd visszaemlékszel a szavaimra, és rájössz, hogy az őszinteség sok mindent megoldhatott volna.

Megjelenés előtt...

ke_pernyo_foto_2017-05-04_15_07_21.pngAvagy az érzés, amikor a könyvem megjelenik…

Ez a bejegyzés nem Cathyről szól. Nem egy társadalommal szembeni kritika, és még csak nem is egy kis könnyed szexi egyperces. Most a saját érzéseimet szeretném megosztani veletek. Hamarosan megjelenik a második könyvem, A szabad akarat határa. Ez egy roppant feszült időszak, és valószínüleg az első pár olvasói visszajelzésig egyre stresszesebb leszek. 

Amikor megírtam az első könyvet gyakorlatilag semmi veszteni valóm nem volt, vagy szeretik majd az olvasók, vagy nem. Számítottam hidegre és melegre egyaránt. Aztán jött a meglepetés, gyakorlatilag aki olvasta, szinte mindenki, kivétel nélkül szerette. Ez valami csodálatosan megható érzés volt. Nagyon hálás vagyok érte, hiszen korábban még csak a közelében sem voltam semmi olyan foglalatosságnak, ami csak egy kicsit is hasonlított volna egy könyv megírásához. 

Na de ezután jött a fekete leves, ahogy szokták volt mondani. Ugyanis, meg kellett írni a történet folytatását. Aki olvasta ‘A szabad akarat játékát' bizonyára érti, hogy miről beszélek, amikor azt mondom, hogy igazán fordulatos volt az első rész. Na de ha már szinte minden témát kimerítettem, akkor vajon miről fog szólni a második rész? Lesz annyi történetem, hogy még egy könyvet összehozzak belőle? Mi van, ha időközben elfogy a mondandóm? Nem adhatok ki félmunkát. 

Így kezdődött a második könyv megírása. Persze mindenkit megnyugtathatok, hiszen Fortuna asszony mellém szegődött és az ihlet szikrái ki-ki pattantak. Történet és könyvvastagság szerint sikerült meghaladni az első részt. Míg az 256 oldal volt, a folytatás immár 384 oldal lett. Szép munka, dícsérhetném magamat, de ehelyett teli vagyok kérdéssel és dilemmával. Míg az első résznél nem volt tét, itt már bizony van. 

Azt mondják, egy könyvet mindenki meg tud írni, de a második könyv dönti el, hogy helyed van-e a pályán. És ha már kísértjük a sorsot, kísértsük rendesen, mert sokmindennel szakítottam ám azok közül, ami az elsőre jellemző volt. Bár hiszem, hogy annak is komoly mondanivalója volt, mégis könnyedebb formában találta meg a kifejeződést. 

A szabad akarat határa teljesen más hangvételű lett. Ez már nem az élet rózsaszín oldala, itt nem kedvünkre kalandozunk egy ismeretlen világban. Sokkal mélyebb érzéseket dolgoz fel, ahol nem minden szép és jó. Fájdalom, buktatók, bűntudat és már-már a teljes összeomlás. Sokkal lassabban ment az írás. Egyrészről a nyomás miatt is, hiszen szívből vágyom, hogy ezt a könyvet is nagyon szeressétek. A másik ok ami az írást bonyolította, az maga a történet volt. Ahhoz, hogy hiteles legyek mélyen bele kellett élnem magam Cathy éppen aktuális lelkivilágába. Gyakorlatilag vele együtt sírtam, amikor fájdalmat okoztam neki. Könnyekkel küszködve klimpíroztam a billentyűzetet. 

Olyannira sikerült Cathyvé válnom, hogy a könyv végére -bár kicsit más okból- az én életem is tönkre ment. Képtelen voltam akár egyszer is végigolvasni a saját kéziratomat. Szerencse, hogy már készen volt, és így elindult az útján. Amikor Judit - a szerkesztőm- visszaküldte, kétes érzelmekkel nyitottam meg. (tudni kell, hogy nem az elejétől a végéig, hanem itt is - ott is írtam a könyvet) Vajon egyben van egyáltalán a sztori? Hiszen még csak végig sem futottam. Egy órán keresztül csak néztem a címet. Háromszor kattintottam a görgőre, de a kezem nem vette az agyam utasítását. Képtelen voltam belekezdeni. Éhes voltam, pisilnem kellett, gyakorlatilag minden kifogást sikerült megtalálnom. Olyan voltam, mint a kisfiam, aki az esti lefekvés előtt még mindent megpróbál, csak hogy késleltesse az elmaradhatatlant. Mély levegőt vettem, és nekifogtam. Mondanom sem kell, az előszót végigbőgtem. Utána viszont magábaszippantott a történet, és elfelejtettem mindent. Jelentem, a sztori egyben volt, és nem tudom, hogy szabad-e ilyet mondani, de imádtam. Ugyanakkor a lényeg nem az, hogy nekem tetszik-e. Ti olvasók vagytok, akik majd megítélitek. Nektek készült. 

Fogadjátok olyan nagy szeretettel, mint az első részt.

Vivien Moss - A szabad akarat határa (Részlet) 18+

e8ace20549c03703b4f7319a2ca29bd2.jpg

Egy kis vadulás

(BDSM)

Ez  nem az a Cathy, akit az első részben megismertetek. Sokmindenen keresztülment, összetört és elvesztette önmagát. Keresi a kiutat a lelki szenvedésből, érezni akarja a felszabadító fájdalmat.  Bűnösnek érzi magát, és tudat alatt büntetni is akarja. 

"...
-Ez jó neked? –kérdezte Cathy döbbenten a lányt.
-Szerinted ha nem élvezném akkor csinálnám? De őszintén.
-Nem tudom. Ezt valahogy nem értem. Látom, de nem tudom megmagyarázni a józan eszemnek.
-Pedig már a gondolat is tűzbe hoz. Várj. Mutatok egy képet magamról. - Elővette telefonját, és keresgélni kezdett, majd Cathy felé fordította. A képen a fürdőkádban feküdt, mellei köré kötél volt kötve olyan szorosan, hogy csak két guzsba kötött pirosan szenvedő hegyecske látszódott ki. Teste láthatóan kék, zöld és lila nyomokkal volt tarkítva. A kép készítője épp a combján taposott sáros bakancsával. –Én ezt szeretem, és akármennyire hihetetlennek tűnik is, olyannyira, hogy a hétköznapi szex engem nem elégít ki. Ettől viszont megjárom a mennyet és a poklot, az egész testem és lelkem életre kel. Mindenem részt vesz benne, az agyam teljesen kikapcsol, és csak vegetálok, mint egy virág. Csak történnek az események és élem, hogy érzek, illetve érzem, hogy élek. Tudom, hogy ez kell, és fantasztikus élmény.
-Ti így éltek a mindennapokban is?
-Igen, ez a mi kis életformánk. Nem tudnék máshogy létezni. Ez az, amire szükségem van.
-Nehéz ezt elképzelni is, nem hogy megérteni.
-Te Zeddel jöttél ugye?
-Igen, mondhatni.
-Kérd meg, hogy tartson neked egy kis beavató szeánszot.
-Mit?
-Semmi durvát ne képzelj. Csak egy kis kötözés és fenekelés. Hidd el élvezni fogod. Kikapcsol az agy, és a test megbűnhődik. Felszabadító érzés.

A lány kimondta a varázsszavakat. Bűnhődés és felszabadulás. Cathy innentől nem úgy nézett a lányra, mint akit az előbbi percben még nem tudott megérteni. Érezni akarta a szenvedést, és a feloldozást. Megköszönte a beszélgetést és visszament. A nézőtéren pont egy kis fenekeléses bemutatót tartottak, és Cathynek bizseregni kezdett a teste és pezsegni a vére. Nagyon finom előadás volt ez az előbbi kemény világ után. Zedre nézett, akinek láthatóan csorgott a nyála a jelenettől. Látszott rajta, hogy az összes eddigi show közül ez az, ami a leginkább hatott a férfira. Való igaz, egy beszélgetés alkalmával emlitette is, hogy ő nem a durva oldalt képviseli, de egy kis durvulás és mérsékelt fájdalom okozása nagyon fel tudja húzni.

-Na mi van? Viszket a tenyered?
-De még mennyire szivi. Hmmm. Ez az én nagy kedvencem.
-Nem akarod megmutatni rajtam hogy milyen? Úgyis van miért bűnhődnöm.
-Pont ez lebegett a szemeim előtt gondolatban. Hát megengednéd? Lennél a kis játékszerem?
-Csak akkor, ha tiszteletben tartod, hogy ez nem az én pályám, és az, amit ma láttam nagyon túlzás nekem. Csak egy kis kezdő beavatás. De nem a finom világba, ellenben nem is a nagyon durvába. A szúrós tárgyak, az elektroszex és viaszos dolgok nem az én világom, és a gusba kötve a gerendáról lógás sem. A légzéskontroll szóba sem jöhet.
-Az nekem sem. De egy kis finom durvulást imádnék veled.
-Akkor akár mehetünk most is. Hozzád? –Cathyt megbízott a férfiban, és nem gondolta, hogy bármi baja eshetne. Zed az egyedi kis ízlésén kívül nem tűnt furcsábbnak. Rossz szándékúnak meg semmiképp. Amúgy meg jelen lelki állapotában nem is érdekelte, hogy mi van, ha esetleg valami baja történne. Vágyta a fájdalmat, a szenvedést.

Zed nem fogyasztott alkoholt, így az ő autójával mentek. Egy kis elhagyatott ösvényen át vezetett az út. Kietlen terület volt, de mégsem keltett bizalmatlanságot a lányban. Nem is bánta, hogy nem hallja majd a szomszédság.

-Ha szeretnéd töltök valamit inni, de én nem iszok. Csak tiszta fejjel csinálhatom, éreznem kell a teljes kontrollt, hogy meddig mehetek el veled.
-Nem köszönöm. Ittam ma már eleget, csak egy pohár vizet kérek. Örülök, hogy komolyan veszed.
-Ezt csak így lehet. A domoknak akik komolyan veszik magukat mindig a legjózanabban kell tudniuk dönteni, és ebbe nem fér bele a bódult gátlástalan állapot. Még egy kérdés. Bár az este nem a szexualitásról szólt, és az ilyen partik inkább a szexen kívüli BDSM-et mutatják be nekem összekapcsolódik a kettő, és boldog lennék, ha ezen a téren is játszhatnék veled.
-Ennek nincs akadálya.
-Nagyszerű. Még egyszer felhívom a figyelmedet, hogy ha szeretnéd akkor most hazaviszlek.
-Nem maradni szeretnék, tanulni és tapasztalni.
-Rendben. Ha a határodon játszok akkor jelezd a „sárga” szóval. Ha azonnal hagyjam abba akkor „piros”. Megértetted? Pont mint a jelzőlámpák.
-Akkor zöld. –Próbált esetlenül poénkodni a lány.
-Ez nem vicc. Ez komoly. A menekülő szavak és megfelelő használatuk nagyon fontos. Ha nem mondod a sárgát akkor nem tudom, hogy a határodon vagyok, és akkor könnyen túlléphetem anélkül, hogy akarnám. Ne feledd, a sírás és a kiabálás normális, az nem fog leállítani. Fel fog izgatni mégjobban és akár még durvább reakciót vált majd ki. Ha le akarsz állítani akkor a szavakat használd. Akkor most menj és zuhanyozz le. Amikor kijössz már nem leszek kedves veled. Megértetted? Még mindig maradni akarsz?
-Igen.

Cathy elment és lezuhanyzott. Hosszan időzött a forró víz alatt. Felkészült testileg és lelkileg. Megtörölközött, majd a textilt maga köré tekerve kiment.

-Vedd le a törölközőt és térdelj le.
-Jó.
-Nincs olyan, hogy jó, és nem mondtam, hogy szólhatsz. Az egyetlen, ami a szádat elhagyhatja az, hogy „Igen Uram”. Értve vagyok?
-Igen.
-Igen mi?
-Igen Uram.

Zed csipkekendőt vett le a komódról és a lány szemére helyezte.

-Látsz?
-Nem Uram.
-Helyes. Jó kislány. Akkor most nyúlj magadhoz. ..."

A szabad akarat határa (új erotikus jelenet) 18+

fotolia_96996789_s.jpg

Vivien Moss - A szabad akarat határa

Ez volt az első pillanat, amikor Cathy feje kitisztult, ráeszmélve, hogy mire készül. Tudta, hogy amit tenni fog, az kicsit sem korrekt dolog. Tudta, hogy ellen kellene álljon a csábító vágynak. Tudta, hogy már az este végén bánni fogja tettét, de nem engedett teret ezeknek a gondolatoknak. Egyszerűen csak kizárta magát a saját fejéből, és testének utasításait követte tovább vakon. Nem vonta bűnbe a férfit azzal, hogy elmondja a másik férfival ismét együtt vannak. Nem akarta még csak a lehetőségét sem megteremteni, hogy a férfi tettének súlyára esetlegesen ráébressze. Kilépve önmaga gondolatainak fogságából szabadnak és függetlennek tetszelegve megírta válaszát.

„Egy óra múlva ott vagyok, és készülj, mert kurvára meg kell ám basznod.”
„Abban nem lesz hiány. Siess, várlak.”

A kulcs halk kattanással fordult el a zárban, az ajtó kinyílt, mögötte a melegítőnadrágban és kinyúlt pólóban is meglehetősen sármos kissé borostás férfival. Mit sem kérdezve ragadta meg a lány testét, és forró csókja kíséretében nyomta neki a falnak. Ujját meghajlítva a lány állához érintve és egy kicsit megemelve kérdezte.

-Akarsz engem Cathy? Vágysz rám úgy ahogy én vágyok a tested minden apró kis részletének megérintésére?
-Jobban, mint ahogy el tudnád képzelni. –felelte a lány és minden egyes szavának nyomatékot adva a vágy hevétől elvarázsolva vonta karjai közé a férfit.

Két kezével mohón játszadozva fogta közre Adam fejét, és édesen puha szájával olyan mélyen csókolta, amennyire csak lehetséges volt. Bukdácsolva, faltól falig lökődve, mint egy biliárdgolyó, úgy érkeztek meg egészen a szoba ajtajáig, de be már nem jutottak. Az ajtófélfánál megállva megperdítette a lányt, lehajolt hozzá, és vad mozdulattal lerántotta a nadrágját, melyet Cathy lábai rugó mozdulatával rásegítve taszított el magától. Kissé terpeszbe és szembe állva, a félfát megragadva nyomta hátra fenekét, mely alá a férfi helyezkedett. Heves és nagy mozdulatokkal dörzsölte száját a lány puncijához. Nem finoman nyalogatta, hanem mintha éppen bele akart volna fulladni, elveszni és kilehelni magát a lány lábai közében. Kezei segítően kalandozva jártak a nyílások közötti területen, majd nedves és hívogató utat találva újra és újra eltűntek a lány  ölének forró rejtekében. Ki és be mozogva fokozva a lány egyre inkább előtörő élvezetének nyögésekkel kísért előkészületeit. Fogaival gyengéden a comb-fenék hajlatba, majd a belső combjába harapott. Markolva szorította szeméremdombját és ajkait, ujjai közével a csiklót közrevéve kicsit és óvatosan, mégis határozottan megrángatva majd kéjesen engedve két középső ujját vissza a lány hüvelyébe, tudatos kezével a g-pontját kitapintva, és először lassan mozgatva, belülről simogatva, majd egyre keményebb és határozottabb kézzel már-már belülről masszírozva célirányos nyomást kifejtve várta, hogy arcát a lány élvezetének édeskés áttetsző nedvével telispriccelje. Cathy nyögése egyre hangosabbá és összefüggőbbé vált, és a megjósolható immár el is érkezett. Kezének szorítása megfeszült, az ajtófélfa lett a kapaszkodója, hiszen remegő és a pillanattól elgyengülő lábai nem tudták már megtartani testét. Orgazmusának lüktetésével párhuzamosan gazdagon borította be az alatta munkálkodó férfit. Nagyot nevetett, és nem szégyenkezett. Az előbbi élvezettől még gyengén és aléltan bement az ágyra, miközben mindketten megszabadultak a zavaró textilektől. A szélére térdelve popsiját a sarkára helyezve incselkedőn intett ujjával „gyere idé”-t, majd kezeit látványosan a háta mögé rejtette. Állát ellazította, nyelvét kiengedte, és a férfi szerszámát szájába fogadta. Nem mozdult, engedte, hogy Adam kedvére használja. Csak őt szolgálta. Ezután kiszabadítva önmagát a sajátmaga által kreált fogságából megragadta a kemény farkat, és gyorsan kicsit körkörösen mozgatva kezét, szájpadlásával szorítva dolgozott rajta. A férfit nagyon izgatta, amikor a szinte teljes hosszában hátracsúszó férfiasságát a lány fogai cirógatva karmolták, miközben nyelve kacéran tekerődzött körbe-körbe. Másik keze sem volt tétlen, a golyókat masszírozta, és könnyed mozdulattal szorította meg, miközben szájának munkájával egy másodpercig sem szünetelt. Most ő volt kemény és határozott. Pontosan tudta, hogy hogyan tegye úgy, hogy őrült jó legyen partnerének. Egy kicsit lejjebb hajolt, és máris a golyóit szopta, majd visszafordult a felé ágaskodó szerszámhoz. Adam ezt már nem engedhette szó nélkül, hiszen dolga volt még a lánnyal. Meg kellett basznia, méghozzá keményen.

 Vállaira kétoldalt nyomást helyezve az ágyra kényszerítette a lányt, aki mosolyogva élvezte a heves férfi határozott mozdulatát. Teste tehetetlenül zuhant az ágyra, és lábai tudat alatti utat engedve nyíltak szét. Adam közé helyezte magát, és farkát a bejárathoz illesztette. Először szép lassan csúszott a nedves résbe, centiről centire, minden másodpercet végletekig kiélvezve, majd a végére érve egy utolsót lökött, és bent volt tövig. Finoman mozogni kezdett, és egyre inkább gyorsított a tempón. Keményen és hevesen dugta Cathyt, akinek szapora légzése és egyre hangosabb nyögései a következő csúcspont közeledtét tűzték ki zászlajaikra. A lány felsikított, és még abban a minutumban lüktetni kezdett. Puncija ütemesen szorította az általa körülölelt szerszámot. A férfi nem lassított, csak sorozta tovább a hangosan élvező Cathyt, míg teste egy orgazmust követő újabb orgazmussal nem felelt.

Kihúzta magát, és megfordította a lányt. A hason fekvő prédájának csípője alá nyúlt, és egy kicsit megemelte. Nagyot csapott a szűziesen tiszta hófehér kerek popsira, és a csattanás utáni pillanatban nem habozva, keményen belehatolt a lány nedves kis lyukba majd teljesen uralmába vette. Ki és be mozgott nagy lökésekkel, közben kezeivel a másik bejáratot simította először körkörösen, majd ujjait lassan egyre beljebb engedve. Önmagát masszírozta a lányban, aki a gyönyörtől nyöszörögve és visítva élvezte a feszítően őrjítő pillanatokat. Cathy újra és újra felsikított, és ahogy az várható volt ismét nagyot élvezett. Ekkor a férfi kivette magát és megint ujjaival izgatta, de nem a punciját, hanem a popsiját, egészen egy újabb, mindent eláztató squirtig. A hátára fektette, és a dereka fölé térdelt. Farkát megmarkolta, és kezét addig mozgatta magán, míg elélvezve teli nem lőtte a lány melleit, nyakát és arcát.  Cathy elment zuhanyozni. A forró víz kitisztította az agyát, és akaratlanul is rádöbbent tettére. Csodálatos kefélés volt, ellenben sikerült összehoznia egy újabb mocskos kis titkot. 

Mi kell a férfiaknak? - Használati utasítás pasikhoz...

ke_pernyo_foto_2016-11-23_13_47_19.pngNa most leszek csak igazán megosztó, hiszen nőként véleményt formálni arról, hogy mi kell a férfinak, igazán érdekes kihívás. Nem azt fogom megírni nektek, amit a női és férfi magazinok hirdetnek, bár biztos lesz átfedés. (a sorrend nem mérvadó)

Tehát nézzük drágáim, hogy mi is kell a férfiaknak - Vivien Moss véleménye szerint.

Büszke öntudat: Egy igazi férfi büszke. Ez valamiféle társadalmi elvárás, csakúgy, mint a nőknél is van rengeteg, a férfiaktól elvárja a társadalom, hogy erős legyen a tartása. "Ne sírj, nem vagy te kislány." -Hallották oly sokszor gyerekkorukban, és valahogy beléjük égett. Engedjétek, hogy büszke legyen. A pasik imádják a dícséretet. Másrészről a büszkeség abban is megnyilvánul, hogy társai tiszteletét is szeretné kivívni. Legyetek csinosak mellette, hogy magát kihúzva vonuljon mellettetek az utcán. 

Meghitt pillanatok: Bár valószinüleg imádják a családjukat és talán te vagy a legnagyobb konyhatündér a világon, a férfiak nem biztos, hogy arra vágynak amit te a legjobb szándékkal a legjobbnak gondolsz. Pálda: Szülinapja van, amire te 5 fogásos vacsorát készítesz, tortát sütsz, együtt a család megvacsorázik, és hamar lefektetitek a gyerekeket és halkan lopottan jót szeretkeztek Jó ötlet? Na? Biztos? VAGY felhívod a mamit, átviszed a gyerekeket, veszel magadnak egy csini fehérneműt, foglalsz egy panzióba egy szobát, és egy asztalt az étteremben, ahol megisztok ketten egy-egy pohár bort, csak rá figyelsz, és utána teljesited egy kis mocskos vágyát a panzióban. Na, szerinted melyiket választaná?

Szex: Na ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni. A férfiak sokkal nyitottabbak szexuális téren, és ne legyetek álomvilágban csajok, a pasik meg is beszélik egymás között az előző estét. Részletesen. Akkor is, ha fontos nekik a nő. Ne játszátok hát a prűd kislányt, itt az idő végre észrevenni, hogy 2016-ot írunk, és elfelejteni a konvenciókat. A pasik azt szeretik, ha a nők megőrülnek az ágyban. Igazán ostoba dolog amiatt feszengeni, hogy van egy kis úszógumi és melyik szögből látszik kevésbé. A férfiak ezt észre sem veszik, ellenben azt akarják látni, ahogy önfeledten átadjátok magatokat az általuk szolgáltatott érzéseknek. Ne játszátok a fejfájóst, egyszerűen csak élvezzétek a pillanatot, a helyzetet és a kényeztetést. Merjátek elmondani a vágyaitokat, mert nem gondolatolvasók, de ha tudják, hogy mire vágysz szívesen megadják neked. Viszont ez legyen kétoldalú. Az ő extra igényeivel kapcsolatosan ti is legyetek nyitottak. Ne elzárkózzatok, hanem próbáljátok ki és úgy döntsetek, hiszen ez egy játék, amiben nincs veszteni való. Hadd mesélje el büszkén másnap, hogy milyen istennő voltál az éjszaka. 

Hódítás érzése: Igen hölgyek, ez kell a férfiaknak, ez az egyik ok, amiért a férfiak megcsalják a párjukat. Általános tévhit, hogy azért teszik, mert otthon nem kapják meg. Na ez az, ami nem igaz. A férfinak éreznie kell az erejét, a férfiasságát, azt, hogy tud ő még hódítani. Ez lehet egy ártatlan kis flört, nyílt kapcsolat, vagy egy közös swinger kapcsolat, de csajok, ha homokba dugjátok a fejeteket, és nem engeditek azt sem, hogy akárcsak ránézzen egy másik csajra a pasitok, akkor előbb utóbb az lesz a vége, hogy a hátatok mögött teszi meg. 

Siker: A férfiak imádják a siker ízét. A munkában, a barkácsolásban, vagy bármi másban. Ilyenkor jólesik nekik a dícséret. Legyetek nagyon jók, akár jobbak is, de ne akarjatok mindig jobbak lenni a pasiknál. 

Pénz: A férfinak néha éreznie kell, hogy van pénze. Néha számotokra haszontalan baromságot vásárol. Ne ugorjatok a nyakának. Éreznie kell, hogy megteheti. És tényleg megteheti.

Humor: Igen högyek, a férfiak humora jobb a nőknél, ezt el kell ismerni. Ezért lógnak együtt a barátaikkal, mert jobban tudják egymást ugratni, és értékelni egymás poénjait. Ne kapd fel a vizet, ha viccet csinál egy fontos dologból. Neki az is megoldás, és oldja a feszültségét.

Verseny: A férfi mindig versenyben van. Magával, mással, a világgal, nem számít. Verseny legyen. Lehet futóverseny, konditerem, játékkonzol, munkahely. Érsze kell venni az eredményeit, mert ő büszke rá.

Barátok: Fontosak a barátok, a falka feeling. Az, hogy egymással meg tudják beszélni a napi történéseket. Sajnos tanácsot is kérnek egymástól, amiben viszont nem túl jók. 

Egyedüllét: Kell idő arra, hogy egyedül lehessen, és a gondolatait rendezgesse, vagy csak egy háborús filmet nézzen, esetleg reggel a fürdőszobában egy telefonon nézett szexfilmre kielégítse magát. -nem, ez nem azért mert nem adsz meg neki bármit is. Egyszóval ne lógj mindigjta rajta, hanem hagyj neki levegőt.

Kényelem: Abban eltérőek, hogy ki mennyi részt vállal a házimunkából vagy a rend megtartásából, de minden pasi szeret hazamenni egy tiszta és rendezett lakásba.

Gondoskodás: Minden nő, aki férfival él együtt ismeri a 37 fokos halálos lázat. Ilyenkor félre merik tenni a büszkeséget és imádják, ha minden apró részletre figyelve gondoskodunk róluk.

Szabadság: A férfiak akkor boldogok, ha szabadnak érezhetik magukat egy kapcsolatban. Ha nem zaklatjuk őket napi nyolc üzenettel -elég egy is, egy szexi mondat, hogy mi várja este, máris motivált lesz a napja- , ha nem számoltatjuk be minden percéről, ha megbízunk benne és nem féltékenykedünk -néha kicsit nem árt, hogy érezhesse azért fontos nekünk és jó pasinak tartjuk-, ha hagyjuk, hogy a hobbijával is foglalkozzon, és nem zárjuk le hermetikusan a többi összes nőről.

Hát kábé ennyi csajok. Uraim, jöhet az ítélet. 

 

Miért titok a testünk?

ke_pernyo_foto_2016-11-21_10_43_06.pngMi természetesebb és szebb dolog van egy emberi testnél? Tökéletes és gyönyörű. Mégis tabu és titok, amit el kell takarni. Ezzel szemben, a legtermészetellenesebb dolog a gyilkolás, mégis minden film tele van vele. Ezt valahogy amolyan "normális" tartalomként elfogadjuk, legalábbis a filmekben valahogy így van. 12 éves kortól nézhetjük a tévében. Persze, én sem azt mondom, hogy nézzen szexfilmet bárki, hisz ezek a filmek nem erre lettek kitalálva, de egy kép, ami művészi, és egy szép testről, a szerelemről, csókról, ölelésről szól, vajon miért tiltott tartalom egy felnőttek részére irányított 18 év felett használható Facebook oldalon? Miért tabu a szexualitás, és miért szégyenkezünk, amikor a gyermekünket fel kéne világosítani? 

Egy kedves barátommal beszélgettünk erről nem is olyan régen. Ő dobta fel anno a témát, és ez a kérdés azóta is a fejemben maradt. 

Tegnap a zárt csoportomba akart egy kedves ismerős feltölteni pár képet, és mégis automatikus ellenőrzésre került a szolgáltató által, mert erotikus tartalomnak bélyegezték. Egy nő volt rajta, és még csak nem is volt meztelen. Amúgy számtalanszor belefutok én is, hogy reklámozási hibával visszadobják a posztjaimat ugyanerre hivatkozva. 

De vajon miért kéne titkolni azt, aminél nem sok természetesebb dolog van a világon? Hiszen velünk született, és ruha nélkül jöttünk a világra. A kutyára sem húzunk alsónadrágot, nehogy meglássa a gyerek mije van. Akkor emberként miért titok a testünk?

Vivien Moss egyperces - A swingerklubban

ke_pernyo_foto_2016-11-15_10_25_57.pngBetti és Tomi régóta együtt voltak már. Nagyon szerették egymást, és senki nem állhatott közéjük, mégis voltak olyan vágyaik, amit még nem éltek meg. A férfi szerette volna meglepni kedvesét, hiszen tudta, hogy régi vágya az, hogy egyszerre kér férfi kényeztesse. Egy swinger klub ideális hely lehet -gondolta-, és neki is látott a szervezésnek. Felment egy swinger partnerkereső oldalra, és feltöltötte adatlapukat, illetve azt, hogy szóló pasit keresnének párja örömére harmadiknak. Írtak is a jelentkezők azonnal, és egy gyors válogatás után meg is volt az ideálisnak tűnő szexpartner. Tomi egy kávézóban összefutott vele, hogy meglegyen a szimpátia, és tisztázzák a szabályokat.

Szombat délután beavatta a lányt a kis titkos tervébe, ami nagyon izgatottá tette Bettit. Fülig érő szájjal készülődött, majd válogatta át gardrob szekrényét. A klubba érve lelkesen ült le Tomi mellé. Peti megérkezett. A sötét rövid hajú, barna szemű, izmos testalkatú férfi hamar levette a lábáról Bettit. Kellett egy kis feszültségoldás, hiszen ismeretlen volt nekik a helyzet. Két pohár whisky után felmentek az egyik helységbe. Tomi és Peti összehangolt mozdulatokkal vetkőztették a lányt, aki felváltva csókolta a pasikat. A két férfi elé térdelt, és kezeivel alaposan felizgatta a őket. Hol az egyik, hol a másik farkat nyalogatta közben. Ezután Tomi mögé lépett, és kemény farkát a lányba mélyesztette, miközben Peti a lány szájában kereste az élvezetet. Mélyen és határozottan hatolt a lány szájába, és mozgott benne be és ki, csak úgy, mint Tomi a puncijába. Összenéztek és helyet cseréltek.

-Tartsd oda a kis seggedet Petinek. Mutasd meg milyen is egy jó ribanc. 

Betti ezt is tette, miközben felettébb izgatta az, hogy párja egy másik férfi kielégítésére utasitja. El is élvezett, amint Peti kettőt hármat mozdult benne. Nem fogta vissza magát, nem szégyenlősködött, hanem felsikított, lihegett, miközben puncija ütemes lüktetését érezve teste minden kis izma megfeszült. 

-Most ülj rám és feküdj a mellkasomra, hogy Peti is hozzád férjen. Hadd játszadozzunk benned ketten. Élvezd ki a lehetőséget drágám, tudom, hogy mindig erre vágytál, amikor magam mellé a vibrátorodat is beléd tettem. Az is nagyon tetszett neked, szerintem ez is fog.

És valóban, -bár az elején volt egy kis ügyetlenkedés, hogy hogy is illesszék össze a dolgokat- , nagyon tetszett a helyzet a lánynak. Csak úgy remegett a teste a sorra rátörő élvezetek egyre erősödő nyomása alatt, miközben Tomi hol mellbimbóit csavargatva, hol pedig száját érzékien csókolva fokozta a pillanat hevét. Először Peti élvezett el, megköszönte a lehetőséget, majd illedelmesen és angolosan távozott. Betti és Tomi pedig még sokáig kényeztették egymást, míg végül Tomi is megkapta kiérdemelt jutalmát. Találékony és önzetlen ötletét Betti egy csodálatos és meglehetősen érzéki szopással köszönte meg. Szája lágyan ölelte ajkai közé a férfi szerszámát, és egészen hátra engedte. Kezeivel átkarolta az előtte álló férfi lábait, ezzel is rásegítve a mély és vadítóan szexi érzésre. Tomi kicsit kijjebb húzódott, és élvezetének nedűjét a lány nyelvére lövellte, aki egy ideig még kéjesen játszott vele, majd nagyot nyelve az utolsó cseppig eltűntette azt. 

Mindkettejüknek nagyon tetszett a szokatlan szombat esti meglepetés. Olyannyira, hogy meg is beszélték, biztosan jönnek még le a klubba, és más újdonságot is szívesen kipróbálnak.

Mi kell a nőnek? - Használati utasítás nőkhöz...

ke_pernyo_foto_2016-11-14_15_29_08.pngVajon milyen az ideális nő? Létezik-e egyáltalán? Hogy váljunk azzá? A külső a fontos vagy a belső? Tele vagyunk feszültséggel és frusztrációval, hogy megfeleljünk az elvárásaitoknak. Csoda, hogy néha sárkányként viselkedünk? Ha figyeltek ránk ígérjük, hogy nem így lesz.

Megint egy sztereotípiával kezdem. A tökéletes nő legyen ribanc az ágyban, házias feleség, szerető anya, és persze sikeres dolgozó nő.

Szerintem ezt nem igazán lehet megugrani, vagy ha mégis, ahhoz némi gyorsító szerre lenne szükség...vagy az idő megállítására. Szerintem nem az a feladatunk, hogy tökéletesek legyünk, és az élet minden oldalán a maximálisat nyújtsuk. Hogy ezt szeretnénk? Visszautalnék előző posztomra. Belénk, nőkbe azt kódolták, hogy állandóan meg akarujnk megfelelni.

JÓ HÍR! Ezen ti is segíthettek. :)

De vajon mire van szüksége a nőnek? Avagy mit tegyél, hogy ne nyaggasson, ne duzzogjon, ne zaklasson, ne féltékenykedjen, hanem jól érezze magát és mosolyogjon? 

TISZTELD!  Nem, nem megsértődni, hogy persze, meg azt te is elvárnád. Hidd el, egy nő sokkal többet ad vissza, ha tiszteled. Te választottad, tetszett, szeretted. Gondolj vissza a régi szép időkre. Tiszteld, és ő is felnéz újra rád, de ha ezt nem érzi, akkor nem fogja érdekelni, hogy tegyen érted. Akármennyire hihetetlen is, a nő bármilyen szerepben vagy pozícióban legyen, sokkal fontosabb, hogy érezze a tiszteletet, mint egy férfinak valaha.

TE IS TEGYÉL! Ugyanannyit. Ne várj tőle mindent. Ő is dolgozik, ő is fáradt, tehát először is rangsor kell, mert az utolsó biztos, hogy sérülni fog. Beszéljetek őszintén. Kinek mi a fontos. Én páldául nem vagyok az a kifejezett házitündér. Na és? Jól érzem magam, és nekem ez fontosabb. Nem arról van szó, néha főzök, néha takarítok, de nálam ez az, ami az utolsó helyre került. Nem bánom, és a párom sem. 

TEKINTS RÁ NŐKÉNT! Akkor is, ha fáradt, ha takarít, ha a gyereketeket neveli. Nem egy háztartási robotgép, és nem kizárólag a gyereked anyja, hanem egy NŐ, akit annak idején önmagáért szerettél meg. (A "hé anya" megszólítás maradjon meg a gyerekeknek, neki anya, de neked nem az. Te nevén, becenevén szólítsd)

SOHA NE ALÁZD MEG! Neked sem esne jól. Senkinek sem. Miért is tennéd? Azért, mert magaddal nem vagy rendben, és ha úgy érzed megalázod akkor erősebb leszel? Lehet, hogy már nem az a feszes mellű húszéves, és hidd el, hogy zavarja is. Ne feledd, neked adta a legszebb éveit.

KÖLTSÉL RÁ! igen, nem az számít milyen sokat, de az igen, hogy érezze azt, hogy értékeled. Meghálálja ne aggódj. :)

LEGYEN IDŐD RÁ! Rég találkoztál a srácokkal? Ne a párodat hanyagold el emiatt. A szerelmedet igenis vidd el vacsizni, vagy egy szállodába kicsit rosszalkodni, és akármennyire is utálsz vásárolni megtiszteled vele, ha elkíséred.... de csak ha pasihiszti és komment nélkül meg tudod ezt tenni... Jól esik nekünk az is, ha főztök egy kávét, vagy töltötök egy pohár bort és csak úgy meghallgattok.

SZEX! Párod talán jóval nyitottabb mint gondolod. Kérdezd meg tőle mire vágyik, hogy szeretné. Érzékien vagy keményen? Tudsz titkos vágyairól? Legyél a lovag aki valóra váltja ezeket. Csak nehogy meglepődj, ha ő dobja fel a swinger témát először.

És a legfontosabb:

SZERESD! Ez az ami nélkül tényleg nem megy...

Kihagytam valamit? 

Ne izgulj, lesz fordított verzió is hamarosan, és a csajok is megkapják a hozzátok a használatit. ;) 

 

Kinek akarunk megfelelni? - Hölgyek, ez nektek szól

ke_pernyo_foto_2016-11-10_13_33_37.png

Vannak olyan emberek, akiknek semmi sem elég jó. Bizonyára mindenkinek vannak „kedves” ismerősei. Lehetsz te a tökéletes nő, gyermek, unoka, feleség, anya. Igen, mert ezek a zaklató, gonosz és egy kicsit sem kedves szándékú véleménynyilvánítások leginkább a nők felé érkeznek. Nem  gyakran kérdezik meg a férfit, hogy "Mi lesz veled, harminc elmúltál és még nincs gyereked?" 

 

Ismerős a szitu?
„Mikor lesz már egy normális kapcsolatod?”
...Lett...
„Mikor lesz az esküvő?”
...Lett...
„Mikor lesz gyerek?”
...Lett...
„Mikor jön a kistestvér?”
...Jött...
„Ó ikrek lesznek? Nem lesz sok három gyerek?”
(de valóban... melyiket hagyjam a korházban?)

Igaziból mindegy is, hogy mit teszünk az bizonyos embereknek soha nem lesz elég jó. De vajon miért? Miért kell beleszólni a másik ember életébe? Miért kell irányítani, elvárni, sarokba szorítani? Családtag? Oké. Ha komolyan érdekel a véleményét kérdezd, ne ítélkezz.

Miért nem lehet ilyen ez a beszélgetés?

Most épp nincs senkid
"Jó hogy végre van egy kis időd magadra is. Nem megyünk el egy színházba együtt?"

Van valakid
"Örülök, hogy találtál valakit aki tökéletesen megfelel az elvárásaidnak. Biztos szuper ember lehet. Legyetek nagyon boldogok együtt."

Ha már régóta vagytok együtt.
"Hogy gondolkoztok az esküvőről?" (És pont. Kérdezni...Nem kell meggyőzni semelyik álláspontról sem)

Szóba kerül a gyerek téma
"----" (Nem kell kérdezni. Ha akarja, úgyis elmondja az álláspontját.)

Mennyivel kellemesebb az élet anélkül, hogy folyamatosan másoknak kéne megfelelnünk. Mi van, ha mi máshogy szeretnénk? Mi van, ha valamiért nem úgy jön össze? Érezzük rosszul magunkat, mert nem úgy teszünk mint a többiek?

Rengeteg ember egyszerűen csak meg akar felelni. Megfelelni a családnak, megfelelni a barátoknak. Van olyan, aki nem meri felbontani a rosszul működő kapcsolatát, mert vajon mit szólnak majd hozzá? Mit szólnak ahhoz, hogy harmincöt évesen egy gyerekkel egyedül marad?

Kérdem én: Jobb egy olyan ember mellett lenni aki nem szeret vagy nem tisztel?

Miért nem magunknak akarunk megfelelni?

Élj úgy ahogy te szeretnél! Kapcsolatban, házasként vagy szingliként. Konzervatívan vagy szabadelvű swingerként. Gyerek nélkül vagy akár nagy családban. Egy a lényeg. Ne másokért tedd, hanem azért ami TÉGED boldoggá tesz. Egy életünk van, ezt nem lehet elégszer hansúlyozni. Mindenki a saját élete hajójának a kormányosa. 

Soha nincs késő változtatni!

Struccpolitika vagy álszentség? Pedig érdekli az embereket a swinger lét...

Változik a világ, dőlnek le a falak, de van, amiről még mindig nem illik beszélni. Szwinger? Igen,  tudjuk hogy létezik, de nyilvánosság előtt nem veszünk róla tudomást. Pedig érdekel minket... nagyon is.. 

2010-ben a ke_pernyo_foto_2016-11-04_16_05_45.pngCalvin Klein kihozott egy reklámot. A sorozat részeként jelent meg többek között New Yorkban számos óriásplakátokon. Egy héten belül le kellett állitsák a kampányt és le kellett szedni a képeket. Az USA-ban, New Yorkban, a szabadság országában. Ott ahol 1969-ben Woodstock óta a "szabad szerelem" ismert fogalom... Ott ahol a 60-as években a swinger kialakult... Mert az emberek álszentek és bár valami tetszik nekik és érdekli őket, ők mégis inkább a látszatnak élnek, a társadalmi elvárásoknak való megfelelés miatt. 

Sex and the city, Sex in the city vagy Sex on the „city”. Míg az első egy sorozat, ami New Yorkban játszódik a másik kettő valós, és itt Magyarországon. Budapesten és környékén számos privát szex klub van, - nem, nem night club, ide párok járnak leginkább és szabad akaratukbol- más néven swinger klub. És mi az az „on the city”? A “city” egy online swinger társkereső oldal szingliknek és pároknak. 

Homokba dugjuk a fejünket, ha azt hisszük nem létezik ez a jelenség. Naivak vagyunk, ha azt hisszük, hogy csak azt érdekli, aki benne van. Ez nem egy „love story”, és nem a szerelemről szól. Azon vágyakról, amik legtöbbünkben benne vannak, de hát nem illendő róla beszélni. 

Rengeteg swingerrel találkoztam könyvem, A szabad akarat játéka megírása során, és még közülük is nagyon kevés van, aki mindezt a hétköznapokban fel meri vállalni, hiszen előítéletekkel teli világban élünk. De miért is? Szinte minden férfi fantáziált már arról, hogy két nővel van, pedig ez is egy, a swinger adta lehetőség. Az emberek mégis ítélkeznek. Pedig legtöbbször maguk is vágynak rá. Férfiként még csak-csak elfogadott. De nőként?

Nőként vajon jobb elnyomni a szexualitást,  a vágyat? Miért van az, hogy a társadalom szemet huny ha piszkos kis titkokról van szó, vagy nevén nevezve megcsalásról?