Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

"Egy életem van. Úgy szeretném alakítani a sorsom, ahogy nekem tetszik, nem pedig úgy, ahogy elvárják tőlem. Meg akarom élni az életem minden apró pillanatát, a lehetőségeimet, a fiatalságomat, de legfőképpen a szabadságomat."

Vivien Moss A szabad akarat játéka

Vivien Moss A szabad akarat játéka

Vivien Moss egyperces - Bejelölt ismerősnek

2016. november 04. - Vivien Moss

Alexa vagyok, és elmesélem hogy jártam múlthét pénteken. Meglepően alakultak az események. Amikor felkeltem még nem is sejtettem mi vár rám...

 

felese_g.jpg

Csípős őszi nap volt, a falevelek megdermedve ropogtak a lábam alatt. Munkahelyemre siettem éppen. A reggeli tejeskávé fűtőereje éppen megfogyatkozott bennem, amikor a busz a megállóba érkezett. Felszálltam és leültem. Szerencsém volt, mert volt rajta hely bőven. Reggel fél nyolc volt, és álmos voltam. Hallgattam a rádiót a telefonomon keresztül, de valahogy nem csigázott fel.

Ösztönösen léptem fel a Facebookra, remélve, hogy találok fent némi kis unaloműző posztot, vagy tesztet. Semmi. Vagy mégis? Valaki ismerősnek jelölt. Nézzük csak ki vagy? Sokan élnek Szabó Peti néven, hirtelen mégsem jutott eszembe egyetlen ismerősöm sem. Vajon honnan? Néztem a közös ismerősöket, de egyet dobott csak fel. Egy régi kollégámét. Már csak kíváncsiságból is, elfogadtam jelölését, annak ellenére, hogy amúgy soha sem csinálok ilyet. Amíg ezen gondolkoztam Peti üzent nekem. Na most kiderül...

„Szia, még soha nem csináltam ilyet, de Krisztián ismerősei között voltál, és nagyon megtetszettél. Boldoggá tennél, ha meginnál velem egy kávét munka után.”-írta.

Magam sem értem miért, de ösztönösen lázba jöttem.

„Szia Ismeretlen. Én sem teszek soha ilyet, de kíváncsivá tettél. Merrefele gondoltad azt a kávét?”
„A 13. kerületben dolgozok, de mondjuk egy belvárosi kávézóban este hatkor?”
„Rendben, legyen a Vian, a hat nekem is jó. Ott leszek”

Remegő lábakkal érkeztem meg, és ő már ott várt rám. Felismerhető volt a profilképéről, de ha lehet még jobban tetszett élőben, megragadott a kisugárzása. Megittuk a kávét, megismertük egymást, bár valójában elég felületesen, ami mondjuk ki, egyikünket sem zavarta. Kiderült, hogy van jó néhány közös ismerősünk, így a bizalom hamar ki is alakult köztünk. Ugyanarra gondoltunk. A folytatásra.

-Férjnél vagyok, nem szeretnék komoly kapcsolatot.
-Kár, mert nagyon szimpatikus vagy, de rendben. Nem lesz gond otthon?
-Nem, nem gond, nálunk ez belefér. Jeleztem, hogy kimaradok.

Peti úriember volt. Egy kellemes közeli belvárosi szállodába foglalt egy szobát telefonján. Megérkeztünk és átvettük a kulcsot. A bejelentőlap kitöltése kicsit vicces pillanat volt, de megugrottuk. A bárban megittunk két pálinkát, felmentünk a lifttel.

A szobaajtó becsukódott, és Peti megcsókolt. Szája forró volt és vággyal teli. Ezután mindketten elmentünk zuhanyozni. Táskámból elővettem a gumit, amit pont az ilyen véletlenekre tartok magamnál, hiszen valljuk meg, hogy velem ez azért gyakran előfordul.

Újra csókoltuk egymást. A gyomromban feszítő tüzet éreztem. Remegtem, ahogy hozzám ért, és csak arra tudtam gondolni, hogy még többet kapjak belőle. Férfias és izmos volt a teste. Tudtam, hogy kell nekem, mint ahogy azt is, hogy mit akarok tőle. Elé térdeltem és végignyaltam a farkát, ami keményen és hivalkodóan állt szembe arcommal. Nagyon tetszett neki, ahogy nyaltam és szoptam. Felnéztem rá, hogy lássa odaadásom. Kezemmel simítottam a kidolgozott testét közben, és éreztem, ahogy megfeszül amikor mélyen engedem a számba. Érezte, hogy ha tovább csinálom, akkor vége is lesz, így eltávolodott, és felvette a szekrényre készített óvszert. Megragadott és hátulról dugott meg, vadul és hevesen, miközben a kezével a hajamba markolva húzott magára. Nagyot élveztem, ziháltam és sikítottam, majd lüktettem és remegtem, de ő nem hagyta abba. Újra és újra a csúcsra juttatott. Az ölébe ültem és kéjesen nyújtottam el a pillanatot, ahogy farka végighasított nedves és forró puncimban. Egyre gyorsabban mozogtam rajta, miközben kezünk összekulcsolódott. Felnyögtem, és ő is. Nem bírta tovább, felrobbant bennem. Még egy kicsit ültem rajta és mellét cirógattam, utána újra lezuhanyoztunk, majd felöltöztünk. Egy csókkal köszöntünk el egymástól. Isteni volt mindkettőnknek, ezt kérdés nélkül is tudtuk, mégsem beszéltünk a folytatásról.

Amikor hazaértem a férjem egy pohár borral várt.

-Mesélj drágám. Hogy telt az estéd? Hogy dugott a pasi? Mesélj el szépen minden kis apró részletet.

Odaléptem hozzá, megcsókoltam. Egyik kezemmel a borospoharat fogtam, másikkal a farmerjén át is egyértelműen kemény farkát simítottam. Ittam egy korty vörösbort, majd mesélni kezdtem. Amilyen jól indult az estém olyan jól folytatódott. Még jó, hogy péntek volt, így másnap tudtam egy kicsit pihenni is.

Tetszett? Olvastad a könyvemet is? Vivien Moss - A szabad akarat játéka

(A Vivien Moss egypercesek kitalált történetek, a valósággal való esetleges párhuzam pusztán a véletlen műve)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vivienmoss.blog.hu/api/trackback/id/tr4711930407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása